(A képzéseket nem az Egyesület, hanem a Magyar EMDR Egyesület által elfogadott oktatóközpont – a Magyar EMDR Intézet – szervezi.)
Az első modul, azaz az EMDR I. szintű képzést követően az egész képzési folyamat során kötelező az érvényes Magyar EMDR Egyesületi (vagy más, az EMDR Europe által elismert EMDR egyesületi) tagság.
A teljes EMDR alapképzés szerkezete és folyamata
A teljes EMDR képzés öt képzési modulra osztott és összesen 86 órából áll, melyek az V. modul kivételével az adott sorrendben végzendők el.
I. modul (32 óra): EMDR I. szintű képzés,
II. modul (10 óra): egy EMDR ülés bemutatása videón egy 2 órás egyéni szupervízió keretében, valamint I. szintű képzést követően két, alkalmanként 4 órás, csoportos szupervízió (maximum 6 résztvevővel), melyet egy a Magyar EMDR Egyesület elismert kiképző szupervizor, aki egyben az oktatóintézet facilitátora tart. A szupervíziókon a képződőnek kinyomtatott szupervíziós ellenőrzőlappal kell megjelennie, amelyen a szupervizor aláírásával igazolja a részvételt.
A 2 órás egyéni szupervíziós ülésen – élőben vagy online – a kollégáknak olyan felvételt kell bemutatniuk, melyen akár egy klienssel, akár egy kollégával felvett, a standard protokoll 3-7. fázisát tartalmazó ülés látható, annak bemutatására, hogy a protokollt elsajátították. Ha ez semmiképp sem megoldható, akkor a szupervizornak az egyéni szupervízió keretén belül, szerepjáték formájában kell meggyőződnie arról, hogy a képződő érti és megfelelően alkalmazza a standard protokollt.
A két 4 órás szupervízió elvégzése lehetőleg ugyanannál a szupervizornál történjék. A második 4 órás szupervízió kötelező eleme az esetbemutatás A II. modult a képződőnek II. szintű EMDR képzést megelőzően kell elvégezni.
III. modul (24 óra): EMDR II. szintű képzés,
IV. modul (10 óra): II. szintű képzést követően 10 óra szupervízió. A II. szintű képzést követő szupervíziót a kiképző szupervizorok kétórás egyéni, illetve háromórás csoportos egységekben tartják, tehát a IV. modul szupervíziós órái optimálisan 2×3 óra csoportos és 2×2 óra egyéni videós esetbemutatás formájában végzendők el. A IV. modul szupervíziós óráit nem feltétlenül szükséges ugyanannál a kiképző szupervizornál végezni.
A képződőnek tehát a IV. modul elvégzése során minimum 2×2 óra egyéni szupervízión kell részt vennie, mindkét alkalommal 1-1 ülésről bemutatott videofelvétellel. A videofelvételek (a záróértékelésen bemutatandóval együtt) legalább két klienssel, három különböző ülésen kell, hogy készüljenek.
V. modul (10 óra): 450 perc EMDR sajátélmény, mely a képzés megkezdése előtt vagy annak során bármikor megszerezhető
A képzés az EMDR practitioner címért zajló vizsgával (záróértékeléssel) zárul.
Az EMDR módszerben képződőknek tehát két, összesen 50 órás elméleti és gyakorlati képzésen – I. és II. szintű képzésben –, valamint a két képzési szakasz között és után 10-10 óra szupervízióban kell részt venniük. A képződők EMDR módszertani kompetenciáinak kialakítása és ellenőrzése – a practitioner vizsgára (záróértékelés) bocsáthatóságig, melyről a képződő által felkeresett utolsó szupervizor írásos igazolást ad – az EMDR oktatóintézet (Magyar EMDR Intézet) joga és kötelessége. Az EMDR practitioner címért zajló vizsga (záróértékelés) lebonyolítása és a cím reakkreditációja a Magyar EMDR Egyesület hatáskörébe tartozik.
Az I. szintű (Level I.) EMDR képzést követően az egész képzési folyamat során kötelező az érvényes magyar (vagy más, az EMDR Europe által elismert) EMDR egyesületi tagság. A szupervízió díját a Magyar EMDR Egyesület minden szupervizora egységesen állapítja meg, összegét az egyesületi levelezőlistán hozzák a kollégák tudomására.
EMDR sajátélmény
A képzésbe 2020. január 1-je után belépők számára kötelező képzési elemként beépül az EMDR-sajátélmény (V. modul). Ez összesen minimum 450 perc igazolását jelenti, amit az Egyesület által megbízott EMDR-szupervizor, aki nem feltétlenül kiképző szupervizor vagy az Egyesület által „a képzési folyamatban kötelezően elvégzendő sajátélmény nyújtására” alkalmasnak talált practitioner tarthat. Utóbbi cím elnyerésének feltételeiről a practitioner kollégák az Elnökségtől vagy a Tanulmányi Bizottságtól érdeklődhetnek. A sajátélményt nyújtó practitionernek vagy szupervizornak minden résztvevő számára igazolást kell adnia arról, hogy a képződő elvégezte a 450 perc kötelező sajátélményt. A sajátélmény a képzés megkezdése előtt vagy annak során bármikor megszerezhető, de más módszerspecifikus képzésben szerzett sajátélménnyel nem kiváltható. A képzésbe 2020. január 1-je után belépők számára a sajátélmény elvégzése a vizsgára bocsátás feltétele.