1. A Magyar EMDR Egyesület egyik alapítótagja vagyok, az alapítástól 2025-ig a Felügyelő Bizottság elnöke, 2025-től az FB tagja. A 2022-ben létrejött krízis csoport egyik alapítója és vezetője, 2023-tól szupervizora vagyok.
1995 és 2014 között a részvételemmel megalapított E.Sz.T.E.R. Alapítvány pszichoterápiás ambulanciáján dolgoztam, amely 25 évig az Ország egyetlen olyan szervezete volt, ahol bántalmazott gyermekek és felnőttek, szexuális abúzusban érintettek, terápiás ellátását végeztük. Ezeknek a speciális szükségletű csoportoknak a hatékony ellátása iránti igényem irányította a figyelmem az EMDR módszer-terápia felé.
Ezirányú képzéseimet 1995-ben kezdtem meg, ekkor végeztem el a Level 1 tréninget, certifikációm Francine Shapiro nevével fémjelzett.
Practitioneri címemet, amint Magyarországon erre lehetőség adódott, 2016.09.17-ben szereztem meg (EMDR Europe certifikáció).
2. 2020 óta vagyok kiképző szupervizor.
2025. január óta szenior kiképző szupervizorként vizsgáztatom az EMDR Practitioner címre aspiráló jelölteket.
3. Alapvégzettség: Pszichológus, ELTE Pszichológia szak (1987),
Szakvizsga: Tanácsadó szakpszichológus, (2008)
4. 1987-1991 között a CSAKIT 3 éves csoport- pszichoterápiás képzését végeztem el. 1991-ben vizsgáztam szabadinterakciós csoportvezetőként.
1998-ban szereztem meg a Magyar Családterápiás Egyesület által certifikált családterapeuta címet.
5. 2018 óta már csak saját magánrendelőmben, kizárólag magán rendelésben dolgozom.
Személyesen Budán, 30-40%-ban pedig online.
Ezen kívül 2019 óta az ELTE Pedagógiai Szakpszichológus képzésben oktatom a „Krízislélektan és krízisintervenció” című tárgyat, ahol jelentősen tudom hasznosítani az EMDR területén megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteimet.
2010-2020 között a SOTE Mentálhigiénés Intézetének mentálhigiénés szakemberek, valamint a lelki gondozók szakirányú továbbképzésében oktattam az „Erőszak a társadalomban, családon belüli erőszak, szexuális abúzus” című tárgyat).
6. Az utóbbi 5 évben már kizárólag felnőttekkel dolgozom.
7. 2024-ben Kim Lerouge által megvalósított gyerek EMDR képzésen vettem részt.
8. Speciális érdeklődésem az akut krízis, egyéni és csoportos krízisintervenció, PTSD, komplex traumatizáció, bántalmazás, szexuális abúzus, ezeken a területeken 30 év tapasztalattal rendelkezem.
9. Egyéni szupervíziót személyes és online formában egyaránt tartok, heti-kétheti rendszerességgel járnak hozzám kollégák, jónéhányan sok éve, de rendszeresen vannak, akik egy-egy eset szupervíziójával fordulnak hozzám.
10. Kiképző szupervizorként rendszeresen tartok a képzésekhez kapcsolódó csoportos szupervíziós foglalkozásokat, szívesen vállalok ezen kívül is ilyen jellegű tevékenységet, jelenleg egy kisebb csoport jár hozzám 2 hetente, csoportos szupervízióra.
11. Budapesten kívül jelenleg nem vállalok személyes csoportos szupervíziót, mert az ezzel járó többletidőt nem tudom beilleszteni a munkarendembe.
12. Elérhetőségeim:
e-mail: margit.fnemeth@gmail.com
mobil: +36 30 9480630

