2007-ben diplomáztam pszichológusként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen család-, igazságügyi- és valláspszichológia programokon.
2020-ban lettem tanácsadó szakpszichológus krízis szakirányon az ELTE-n. Szakdolgozati konzulensem Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna volt, témám pedig az „Énállapot-koncepciók a tanácsadásban”.
2019-ben végeztem el az EMDR alaptréningeket, 2022-ben tettem le az EMDR practitioner-, 2025-ben pedig az EMDR szupervizor vizsgát. Folyamatos szupervízió segítségével mélyítem a megszerzett tudást az egyesület kiképző szupervizorainál.
Első módszeremet, az integratív hipnoterápiát 2007-2009 között tanultam, hat évig jártam havi rendszerességű módszerspecifikus szupervíziós csoportba Kőtörő Emeséhez, ekkor tapasztalhattam meg életemben először a szupervíziós folyamatok hasznosságát.
2015-ben találkoztam az IFS módszerével (Internal Family Systems Therapy), melynek alapjait online tanultam Schwartz egyik bostoni tanítványától. 2022-ben megalapítottuk a módszer népszerűsítésére a magyar Belső Családrendszer Egyesületet, 2025-ben pedig az IFS EMDR-be illeszthető elemeiről tanultam Daphne Fatter PhD-től.
Az IFS módszerhez leginkább hasonlatos sématerápia alaptréningjét 2019-ben végeztem el. Ebben az évben lettem Gyászfeldolgozás Módszer specialista és OH kártya instruktor is.
Az elmúlt közel két évtizedben dolgoztam felnőtt pszichiátriai osztályon és speciális gyermekotthonban, valamint öt évig vezettem szülésre felkészítő relaxációs csoportot Prof. Varga Katalin, PhD. és Dr. Bálint Sándor által képződve.
2014 óta kizárólag magánrendelés keretein belül segítem a hozzám forduló felnőtteket, személyesen (jelenleg csak Tatán) és online.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy alapmódszeremnek az EMDR-t tartom, a különböző ego-state elméleteket annak kiegészítésére használom.
Egyéni EMDR szupervíziót jelenleg online ill. Tatán tartok, csoportot igény esetén online, Tatán ill. Budapesten az I.II. XII. kerületben van lehetőségem vinni.
Elérhetőségeim:
panyikedit@gmail.com
30/251-1231

